A koronavírus miatt kialakult helyzet fordulatokat hozott az albérleti piacon.

 

A következőkben Budapest két legnagyobb albérletekkel foglalkozó irodája igyekszik felmérni az előttünk álló időszakot, annak lehetőségeit és veszélyeit.

 

A lakások megtekintése radikálisan lecsökkent, ami biztonsági és egészségügyi okokból teljes mértékben érthető és jogos. A lakásmutatások esetében természetesen minden esetben fő a higiénia és a fertőzésveszély elkerülése. Emellett a tulajdonosok egy kis része is határozatlan időre felfüggeszti a bérbeadást, igyekszik elkerülni a személyes kontaktot.

Egy ilyen helyzetben az embereknek szüksége van ételre, egészségügyi ellátásra és lakásra is, ahol lakhat. Így az albérletpiac nem állt meg, csak másképp, óvatosabban működik.

Amit tudunk javasolni ilyen helyzetben, hogy célszerű a lehető legkevesebb lakást megtekinteni, amit csak lehet online / telefonon intézni. A hirdetésekben 20+ kép szerepel, vagyis alaposan beleélhetjük magunkat, hogy milyen is lenne a lakásban, illetve egy pontos és kellően részletes leírás segíti ezt. Így amennyiben tehetjük, csak abba a lakásba menjünk ki, amit szinte biztosan választani fogunk. Illetve a lakással kapcsolatos papírmunkát igyekezzünk minél kevesebb kör alatt letudni, mindenki érdekében.

A bérleti piac keresleti oldalán valamivel kevesebb bérlővel számolhatunk, mint a korábbi évek azonos időszakában. Néhányan a tervezett költözést a helyzetre való tekintettel elhalasztják, inkább hosszabbítanak a meglévő albérletben. A lakáskeresés az elmúlt másfél hétben 20-30%-kal esett vissza (alberlet.hu adat). Ami teljesen egyértelmű csökkenés, de radikális visszaesésnek korántsem mondható.

A kínálati oldalon viszont a turizmus szinte nullára redukálása miatt az eddig rövidtávon kiadott, úgymond airbnb-ztetett lakások mind a közép- és hosszútávra jöttek át. Így túlkínálatról beszélhetünk, az elmúlt hetekhez képest a keresőkhöz hasonlóan 20-30%-os a változás (alberlet.hu adat), csak itt ennyivel növekedett a hirdetett lakások száma. Fontos ebben az esetben megkülönböztetnünk azokat a lakásokat, amelyeket 1 évre adnak bérbe, szemben a pár hónapos bérbeadásokkal szemben. Az árak egyértelműen csökkenő tendenciát mutatnak, ez vitathatatlan és rövidtávon erre a trendre számítunk. Hosszabb távon a bérleti díjak visszapattannak, esetlegesen az airbnb lakások újra rövidtávúztatása esetén még magasabb is előfordulhat, mint korábban. Hiszen abban az esetben fordulhat a kocka és túlkereslet jelentkezik a piacon. Vagyis elképzelhető, hogy pár hónapra sikerül jó áron lakást bérelni a jelenlegi hosszútávú árakhoz képest, de a későbbi nyugalmi időszakban már a jelenlegi hosszútávú árak fölött sikerül csak lakást találni!

 

Illetve amire még szeretnénk felhívni a figyelmet, azok a túl olcsó lakások. Amennyiben egy ilyen bérlése mellett döntünk, mindenféleképpen ellenőrizzük a tulajdoni lapot és a bérbeadó személyazonosságát. A közelmúltban ilyen esetről nincs tudomásunk (és őszintén reméljük, hogy nem is lesz), viszont a történelemben már volt példa arra, hogy valaki kiadott egy pár napra bérelt ingatlant, tulajdonosnak kiadva magát, majd mikor a bérlő költözött volna be szembetalálkozott életében először az igazi tulajdonossal.

Marinkás Gergő

ügyvezető

Renthungary.hu

                                                                                                                                             

Barta Ákos

ügyvezető

Alberlet.hu Ingatlan