IV. kerület

Budapest IV. kerülete Budapest egyik kerülete a Duna folyam bal partján, amelynek a kerületi önkormányzat által megállapított neve Újpest. Területe 18,8 km², lakóinak száma közel százezer fő.

A kerületet 1950-ben, Nagy-Budapest létrehozásakor úgy alakították ki, hogy az addig önálló Újpest városa mellett ide került az addig Rákospalotához tartozott Istvántelek is. Bár Budapestnek a bővítés előtt már 14 kerülete volt, a IV. sorszámot Újpest azért kaphatta meg, mert az átszervezés során az addigi IV. és V. kerületet összevonták, így a IV. szám felszabadult, az új kerületeket pedig a korábbi hagyománynak megfelelően északon kezdve az óramutató járásának megfelelő sorrendben sorszámozták.