Barta Ákos bemutatkozó oldala

Mit érdemes tudni az Alberlet.hu-ról?

A névből is adódóan, főleg bérbeadásra fókuszálunk, de az ingatlanpiaci ismeretek miatt az eladási oldalnak is erős szerepe van. A szervezet több, mint 10 éves múltra tekint vissza, így kiemelkedő szakmai tapasztalattal rendelkezünk az ingatlanok piacán. A referensi létszám 20+, vagyis az együttműködések révén jelentős kínálati és keresői bázist tudunk kiszolgálni. Így a lehető leggyorsabban találja meg az ingatlan a jövőbeli bérlőjét, illetve a bérlő a lehető leggyorsabban találja meg a keresett ingatlant!

 

Mit gondolsz, mi az Alberlet.hu erőssége?

Ahogy korábban már elhangzott, a szervezeti élet régóta zajlik, így szinte már mindennel találkoztunk. Így a már felmerülő kérdések esetében nem találgatni tudunk, hanem precedens áll rendelkezésre, ebből kifolyólag gyorsan tudjuk orvosolni.

Mindazonáltal, a referensi létszám miatt az együttműködések következtében a folyamatokat tudjuk időben radikálisan lerövidíteni, amitől mind a tulajdonos, mind a bérlő nagyon boldog!

Amit még szeretnék kiemelni, az a szervezeti kultúra tudás-része. Vagyis azon kívül, hogy egyénileg nagy tapasztalattal rendelkezünk, a kollégák segítik, támogatják egymást. Így az a szakmai tudás, ami egy embernél van, az egyúttal mindenkinél megtalálható.

Illetőleg az oktatási, toborzási struktúra, ami nagyon fontos. A cég hisz abban, hogy mindent biztosítani kell, hogy a munka jól elvégezhető legyen. Folyamatos oktatás, képzés, támogatás. Így a tapasztaltabb kollégák természetesen, de a frissebb kollégák is minden tudás birtokában vannak a képzési struktúrából kifolyólag.

 

Mi a véleményed a csapatról?

Rendkívül összetartó és segítőkész! Ami kifejezetten fontos. Nem mindegy, hogy az ember milyen mondattal indul el reggel a munkába: „A csudába, megint munka…” vagy pedig „De jó, újra iroda!”. Ebben nagyon nagy szerepet játszik az irodai légkör. A legideálisabb, ha megvan a barátságos légkör, de emellett motiváló és ösztönző hatással bír. Nálunk ilyen!

 

Szerinted mindenki tud érvényesülni az ingatlanos szakmában?

Igen. Van, akinek többet kell fejlődni, van, akinek kevesebbet. Viszont minden tanulható, minden csak rajtunk múlik, mennyire akarjuk a sikert és mennyit vagyunk képesek tenni érte! Csak rajtunk múlik!

 

Mit tanácsolsz azoknak, akik eddig csak gondolkodtak azon, hogy belevágjanak a szakmába?

Nagyon pörgős, szerethető és izgalmas munka vár Rátok, rengeteg kihívással és örömmel! Az ingatlanos szakma inkább egy életforma, mintsem egy munka. Illetve a munka jellegéből adódóan próbálkozni nem igazán lehet. Inkább eldöntöm, megcsinálom és sikeres leszek!

 

Szeretnél Te is a csapatunk tagja lenni? Jelentkezz még ma!

JELENTKEZEM